Sziasztok!
Meghoztam az első Delena történetem első fejezetét!! :) Nagyon várom, hogy elolvassátok, kíváncsi vagyok elnyeri e a tetszéseteket. Kérlek írjatok valami véleményt, lehet akár építő vagy kritika, csak tudjam, mi a véleményetek. Köszönöm :)
Ajánlott zene: Capital Cities - One Minute More (az oldalon automatikusan elindul a zene)
Jó olvasást!
1. Fejezet: Recovery
Elment.
Csak így.
Hátra hagyva őket pár mondattal, amiket úgy dobott be, mint galambnak a morzsát.
Elena fölébredt a kábulatából, amit Katherine szavai okoztak és észrevette, hogy Damonre bámul anélkül, hogy látná. A kifejezés, amit az arcán látott a saját érzésit tükrözte. És ekkor ütötte meg a valóság: a gyógyír! Katherine elhozta a gyógyírt. Damonnek nem kell meghalnia. Élni fog... vagy valami ilyesmi.
Félrelökve minden gondolatát egy pillanatra, Elena visszasietett az ágyhoz és lelült a szélére, egyik kezét finoman Damonére helyezte, a másikkal pedig megérintette az arcát.
-Hogy érzed magad? - kérdezte, a félelem még mindig hallaható a hangjában. Damon, aki a könyökein támaszkodva feküdt, minden tőle telhetőt megtett, hogy ebben a pozícióban maradjon, aggódva, hogy elveszti Elena érintését az arcán. Tisztában volt vele, hogy a dolgok kettejük között megváltoztak az elmúlt pár óra alatt. De a legkevésbé sem tudta megjósolni, hogy ez mit jelent a jövőre nézve, amit váratlanul visszanyert. Nem tudta megmondani, hogy a lány érintése meg fog e ismétlődni később vagy nem, de azt tudta, hogy abban a pillanatban hiányozni fog, hogy már nem érzi az arcán. Sajnálatos módon az átkozott harapás olyan mértékben legyengítette, hogy a karjai elkezdtek remegni, és visszesett a hátára. De a kéz a helyén maradt.
- Jobban. - mondta Damon. A hangja még mindig gyenge volt, de Elena megkönnyebülésére erősebbnek hangzott, mint pár perccel ezelőtt. A pillantásaik találkoztak, és Elena elmosolyodott.
- Szükséged van valamire? - kérdezte, finoman megsimogatva Damon arcát. Damon becsukta a szemeit, röviden fontolgatva, hogy megkockáztatja kihasználni Elena jótevő magatartását, amit most az egyszer felajánlott neki; aztán elhatározta, hogy nem árthat semmit, megint Elena szemeibe nézett és vett egy mély levegőt.
- Itt maradnál... egy kis ideig?
Elena mosolya szélesebb lett, és gondolkodás nélkül felfeküdt újra az ágyra, a fejét Damon vállára tette, megfogta a kezét és megint ugyan abban a pozícióban feküdt, mint azelőtt. És újra könnyek gyűltek a szemébe, amik lefolyva kis nedves foltokat hagytak Damon ingjén. - Élni fogsz. Örülök neki. - suttogta.
ĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐ
- Jer! - Jeremy megfordult, de nem volt ott senki. Aztán visszafordult és őszinte meglepetésében kikerekedtek a szemei.
Csak pár lépésre állt tőle. Lehetetlen volt. De tényleg itt volt. Damon látta, amint hónapokkal ezelőtt meghalt. John szúrta át a szívét egy karóval. Lehetetlen volt azt túléni, és Damon látta. És biztos tudta, miről beszél. Habár most itt állt és figyelte őt. Anna. Halott Anna. Öö... halott halott Anna.
Jeremy egy pillanatig csak bámulta őt, aztán az agya újra elindult. A hang amit hallot, nem az övé volt. Megint megfordult ugyan abba az irányba és valóban... még egy halott lány állt ott. Vicki. Annyira halott, mint Anna. Ő maga látta, ahogy Stefan megöli, hogy megvédje őt és a nővérét. Igen, oké, nem emlékezett rá, de Elena igen. És Damon temette el, aki mindig kapcsolatban áll a halott barátnőivel. Így mindketten biztosan halottak voltak. De ennek ellenére itt álltak az otthona előszobájában.
- Anna? Vicki? - kérdezte hitetlenkedve. Egyikük sem válaszolt, helyette egy férfi hang jött a nappaliból.
- Jeremy? Minden rendben?
- Öö... - Jeremy a nappali felé nézett, ahol Alaric a kanapén feküdt.
Nyilvánvalóan nem aludt a sok pia miatt, de tisztán látható volt az aggódása Jeremy halála és visszatérése miatt. Ric felállt és odament a halott barátnője unokaöccséhez. - Jer?
Jeremy körbenézett a már teljesen üres előszobában.
- Minden oké. Csak szomjas vagyok. - megfordult és a konyha felé ment, kinyitotta a hűtőt és kivett egy flakon narancslevet. - Kérsz egy kicsit?
Mikor Ric bólintott, Jeremy kivett két poharat a konyhaszekrényből, megtöltötte az itallal és oda adta az egyiket a... történelem tanárának. Csöndben ittak, majd Jeremy döntést hozott.
-Ric? Hiszel a szellemekben? - kérdezte óvatosan.
Alaric, aki mélyen Jennáról gondolkozott, felugrott a kérdésre. Pár pillanatig eltűnődött.
- Mystic Fallsban élünk.
- Igen.
Összeszűkítve a szemeit, Ric óvatosan Jeremyre nézett. - Láttál egyet?
- Igazából kettőt.
- Hmm.
- Az a vicces... hogy mindketten a halott barátnőim.
- Anna és...
- Vicki.
- Kiváncsi vagyok, Bonnie mit mondana erre...
Jeremy tett egy lépést előre. - Kérlek, Ric, ne mondd el senkinek... - Alaric rápillantott és nem szólt egy szót sem. Jeremy megmozdult, kényelmetlenül érezte magát, hogy titokban kell ezt tartania, és tudta, hogy Ric sem kedvelné ezt. De el tudja képzelni, ahogy elszabadul a pokol, ha Bonnie, főleg Elena megtudná, hogy a halott exei kísértik. - Vagy legalábbis még ne. Mindenki megérdemel egy kis szünetet, Ric. - kérlelte Jeremy.
Alaric bólintott, nem tudván, hogy így is el fog szabaulni a pokol.
ĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐ
Damon lassan felébredt. Pár másodpercbe beletelt míg rájött, hogy ez nem a szokásos ébredés volt, habár a saját ágyában volt. És mégsem ugyan olyan, mert nem egyedül feküdt benne. A súly a vállán, a kéz, ami a sajátját fogja ezt bizonyította. Röviden elgondolkozott, ki is lehet az, akivel megosztja az ágyát. És miért. Elfordította a fejét egy kicsit, hogy lássa, Elena az. A vállán. A kezét fogja. És hirtelen emékezett az előző éjszakára és mindre, ami idáig vezetett. Minden egyes esemény, ami a feláldozáshoz kapcsolódott, eszébe jutott, és az emlékek bűntudatot is hoztak. De a csoda megtörtént, Elena megbocsátott neki. És megcsókolta. Végeredményben egy halálos ágyi csók volt, de egy haldokló ajándékának is fel tudja számolni. Még ha nem is volt több - és effelől voltak kétségei - azok után, amiket Elenával tett, Elena eldöntötte, hogy vele marad, próbálta felvidítani és megadni minden szükségeset, hogy békében haljon meg. És ami még több, Elena még azután sem ment el, hogy megkapta a gyógyírt; valójában újra az ágyán feküdt. És Damon már nem haldoklott.
Damon nem mert megmozdulni. Újra becsukta a szemeit és élvezte a szívmelengető érzést, ahogy Elena odasimult hozzá. Így tudott volna maradni örökké. Sajnálatos módon, nagyon rövid idő után, Elena kissé megmozdult, a lélegzetvétele megváltozott és egy perccel később kinyitotta a szemeit. Felnézett Damonre és a szemeik találkoztak.
- Jó reggelt napsugár! - mosolygott rá Damon.
- Reggel? - kérdezte Elena hitetlenkedve.
Damon bólintott. - Úgy tűnik épp most kel fel a Nap.
Elena finoman megszorította a kezét. - Most hogy érzed magad?
- Éhesen. - mondta. Elena alig észrevétlenül megfagyott egy fél másodpercre. Ezt persze Damon észrevette és összeráncolta a szemöldökét. Fél tőle? Miért? Tudta, hogy soha nem inna belőle, nem? Damon tanácstalanul nézett Elenára.
- Mi az, Elena? - tudni akarta.
- Mi? Semmi. - válaszolt egy kicsit túl gyorsan, majd felült és lemászott az ágyról. - Megyek és hozok egy kis vért. - és ezekkel a szavakkal elhagyta a szobát. Kissé bosszankodva, Damon figyelte őt, elhatározta, hogy félrelölki a kínos érzést egy időre és inkább arra fókuszál, hogyan is érzi magát igazából fizikailag. Nem annyira rosszul. Az elviselhetetlen fájdalom megszűnt. Megpróbált felülni, de a feje rögtön erlkezdett forogni, így lemondott arról, hogy felkeljen az ágyról és visszafeküdt.
Ehelyett a hangokra figyelt a házban, hallotta, ahogy Elena a konyhában kutakodik. Egy perccel később belépett a szobába, egy poharat tartva, amibe beleöntötte a vért. Lelült az ágyra és a poharat az éjjeli szekrényre tette. Damon újra megpróbált felülni, és mint azelőtt, a feje megint elkezdett forogni, így újra visszadőlt, idegesen felnyögve.
- Mi az? - kérdezte Elena aggódó arckifejezéssel.
- Semmi. - vont vállat Damon. Elena oldalra fordította a fejét, szemeiben szomorúság tükröződött. - Csak... elkezdek szédülni, ha felülök. - vallotta be Damon. Utált ilyen gyenge lenni. És megint... Mikor Elena segített felemelni a fejét és még több párnát betenni mögé,Damon nem tudta nem élvezni, hogy ilyen közel van hozzá és törődik vele. Pokolba, majdnem meghalt; megérdemelte, hogy egy kicsit gyengének érezze magát ha ebbe beletartozik, hogy mellette legyen ez a gyönyörű áplónő.
Mikor a pohárért nyúlt, észrevette, hogy meleg.
- Felmelegítetted? - kérdezte Elenától döbbenten. Igaz, hallotta a mikro hangját, de nem gondolt bele.
- Persze. Így szereted, nem? - Elena kissé bozonytalannak tűnt Damon reakciója miatt. Damon egy hoszzú pillanatig nézte őt és meleget érzett a szíve körül.
- Köszi. - mondta egyszerűen és elkezdte inni a vért. Elena nézte őt, amíg üres nem lett a pohár. Aztán elvette a kezéből, visszarakta az éjjeliszekrényre és a bal kezéért nyúlt.
- Mutasd meg... - követelte. Damon felhúzta az ingje ujját, és mindketten nézték a helyet, ahol az a szörnyű harapás volt órákkal ezelőtt. Most csak egy kissé piros volt ott a bőre. Elena kiengedte a levegőt, amit nem is tudta, hogy benttartott. Finoman megérintette az ujjával a begyógyult sebet és Damonre mosolygott. Damon megfogta a jobb kezével Elenáét, finoman megcsókolta és felemelte a szemeit, hogy ránézzen. Olyan sok dolgot akart neki mondani; mennyire hálás volt, hogy megtalálta, hogy hajlandó volt megosztani az utolsó pillanatait, tisztában léve a veszélyről ami fenyegette őt, az a megkönnyebülés amit akkor érzett, mikor megbocsájtott neki; az öröm, amit most érzett, mert Elena még mindig itt volt, még mindig törődött vele, de ennek a sok érzésnek az ellenére, amit elszeretett volna mondani neki, csak egy szót tudott kimondani kissé rekedten. Mégis látta Elena szemeiben, hogy megértette.
- Köszönöm.
ĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐ
Caroline nézte, ahogy az anyja elhagyja a Grillt. Ki volt merülve. Órákig beszéltek. Vagyis Caroline beszélt; az anyja csak hallgatott, csak a jobb megértés érdekében tett fel pár kérdést időről időre. Liz nagyon csöndes volt, de amúgy sem volt a szavak embere. Caroline ennek épp az ellenkezője volt; így ma este a tökéletes páros voltak. Biztos kihagyott pár részletet, de a legfontosabb tényeket elmondta. Most abban reménykedett, hogy az anyja majd jobb belátásra tér, de Liz megígére, hogy bízhat benne Caroline. És bízott is. Bízni akart az anyjában. Annyira elege volt a hazugságokból és a bújdosásból.
Caroline megnézte a mobilját, hogy érkezett e valami hír Damonről, de egy sem volt. Tényleg remélte, hogy Stefan talál egy gyógyírt; Damon megváltozott az elmúlt hónapokban, már majdnem kedvelte; és tudta, milyen fontos volt Elenának. Elena nem érdemelte volna meg, hogy egy újabb személyt kelljen elveszítenie.
Nem is említve, hogy Damon az ő életét mentette meg, mikor Tyler megharapta.
Megitta az italát, felvette a táskáját és elment. Most nem akart hazamenni, így sétált az éjszakában. Nem volt tudatában, hogy merre sétált, míg azt nem látta, hogy a Lockwood rezidencia előtt áll. Felnézett Tyler ablakához és nyitva találta. És hirtelen tudta, hogy pontosan erre van szüksége.
ĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐ
Damon lezuhanyozott és felvett egy friss inget és sötét farmert. Már nem szédült, de még mindig gyengének érezte magát. Nem akarta bevallani, de Elena így is tudta, és nem akarta egyedül hagyni Damont, amíg zuhanyzott, így kicserélte az ágyneműt, hogy legyen mentsége a szobájában maradni.
Most a nappaliban ültek a kanapén a kandalló előtt. Damon megivott még két vértasakot*, és most issza a második pohár bourbont. Damon megfogta Elena lábait és az ölébe helyezte. Már elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy kezébe vegye az irányítást, és így kimondta azt, amiről eddig egész végig gondolkoztak.
- Megtalálom őt.
- Nem. - mondta határozottan Elena. - Mi megtaláljok őt. Nincs az az Isten, hogy bármit is egyedül csinálj.
Damon sóhajtott. - Nézd, Elena. Megértem, hogy megtennél bármit, hogy visszakapjuk Stefant, de nem vagyok hajlandó engedni, hogy megint veszélybe sodord magad. Minden ami történt, elkerülhetetlen volt, hogy ne keveredj bele és ne légy veszélyben ez idő alatt. Túlélted, hála Istennek, és most ezzel számodra vége.
Elena érezte a dühöt a torkában, de lenyelte. - Nem, Damon, nem érted. Még mindig benne vagyok. Stefan a pasim, te pedig a barátom vagy. Ha egyedül mész megpróbálni megmenti és meghalsz... Akkor mi marad nekem? - Elena megállt kicsit. - Nincs halálvágyam és nem megyek öngyilkos küldetésre. Nem akarok az lenni, aki parancsolgat. Azt akarom, hogy együtt dolgozzunk, kitalálni valamit, hogy megmentsük Stefant együtt. A többieket is megakarom kérni, hogy segítsenek, bár tudom, hogy veszélybe sodrom őket is. Tudom, hogy nehéz feladat lesz megtalálni és megmenteni Setfant, és neked és nekem szükségünk lesz minden segítségre. Tudom, hogy úgysem maradnak távol ettől a küldetéstől egyébként is, csak úgy ahogy én sem. És mindenkinek biztosnágosabb csapatban dolgozni, mint egyedül. Szóval nem, nem fogod egyedül csinálni, Damon. Itt ragadtál velem.
Damon végig őt nézte, fontolgatva azt, amit mondott. Tudta, hogy igaza van; nem lehetett elkerülni a veszélyt. Megmenteni Stefant azt jelenti, hogy a valaha élt leghatalmasabb lénnyel kell szembenézniük. Még akkor is ha mind együtt dolgoznak, nevetségesen kevesek ehhez. Amilyen makacs Elena, elmenne vele vagy nélküle; és ha vele van, legalább megtudja védeni. Mély levegőt vett és megkérdezte:
- Akkor kit hívjunk fel először?
Mit gondoltok?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése