2014. június 26., csütörtök

AW AL 4. Fejezet: Unknown World

Sziasztok!

Itt a következő fejezet! Ma nagyon posztolgatós hangulatomban vagyok, ugyanis a másik blogomon is ma érkezett egy új fejezet. Most is hoztam zenét, amit ha meghallgattok és emlékeztek, akkor a 4x02-es részben volt, amikor a csapat a lámpásokat engedi fel az égbe és Damon Alaric sírjánál mondja el a kedvenc monológomat tőle :)
Zene: The Fray - Ungodly Hour

Jó olvasást!





4. Fejezet: Unknown World

Mikor elérték a házat, már majdnem alkonyodott. Alaric már a nappailban volt, italt kortyolgatott. Elena a konyhába ment és csinált egy kávét. Kimerültnek érezte magát, de sajnálatos módon már nem volt idő ledőlni. Mégsem bánta meg, hogy így telt el a délutánja. Több erőt adott neki, mint bármennyi szundikálás.

Nem tartott sokáig, míg a csapat többi tagja is megjelent. Bonnie hozott egy még ősibbnek kinéző varázskönyvet és egy táskát tele olyan dolgokkal, amiket Damon csak boszis-abraka-dabra kellékeknek hív. Bonnie általában magabiztos és erős szokott lenni; de ma kissé idegesnek tűnt, amiért Elena is hasonlóan érzett.

Jeremy ingerültnek tűnt; zavart volt és alig tudott koncentrálni.

- Itt vannak? - kérdezte Elena. Jeremy bosszúsan pillantott Elenára és bólintott.
- Állandóan veszekszenek! - panaszkodott. - Az őrületbe kergetnek! És mindig azt akarják, hogy ítélkezzek. Hogy tehetném? Tényleg próbálok nem figyelni, de... - Jeremy megállt. Elena nem tehetett róla, elnevette magát. Anna és Vicky... igen, eltudta őket képzelni.

Caroline is olyan kimerült volt, mint Elena, de boldognak tűnt. Mesélt az anyjával folytatott beszélgetésről. Úgy tűnik, bízott a lányában és a barátaiban, vámpírokban és vérfarkasokban egyaránt. Mikor hallott Stefan eltűnéséről, fel is ajánlotta a segítségét.

Egy kínos érzéssel, Elena figyelte, ahogy Bonnie előkészít minden szükségeset a szállításra. Érezte az idegességet a gyomrában a gondolatra, hogy be kell lépnie ebbe az ismeretlen, ijesztő világba. Bonnie azt mondta nekik, hogy semmilyen fegyvert sem vihetnek magukkal; nagyszerű, még egy dolog a listán, amitől kényelmetlenül érzi magát. A gondolat, hogy védtelenül lesznek bent, csak még jobban megijesztette. De várjunk... Nem is volt annyira védtelen. Damon mellette lesz, és ő magában egyfajta fegyver volt, nem? Elena abszolút bizonyossággal tudta, hogy Damon bármit megtenne, hogy megvédje. Meg is halna. Ez a gondolat más részről még jobban fokozta a kényelmetlenségét...

Nem szabad tovább gondolkodnia. Egyáltalán nem segített.

Körülnézett hátha talál valamit, amivel elterelheti a figyelmét és a pillantása Caroline-ra és Tylerre esett. Egy kanapén ültek, egymáshoz közel és beszélgettek. Úgy viselkedtek, mintha randin lennének. Mikor történt ez? Elenának be kellett vallania, hogy jól néztek ki együtt. Tyler az utóbbi hetek alatt sokat változott és simán el tudná képzelni őket, mint párt. De aztán... mi is van Mattel valójában? És egy kis lelkifurdalással rájött, hogy ő sem tudja, mi történt a hármukkal a feláldozás éjszakáján. Valahogy sejtette, hogy Matt szakított aznap Caroline-al, de nem volt benne biztos. Basszus, tényleg ennyire el volt foglalva a saját problémáival, hogy nem volt képes törődni a barátai szerelmi életével? Milyen barát is ő valójában? Félrelökve ezt a zavaró gondolatot egy pillanatra, elhatározta, hogy amint visszatérnek ebből a világból beszél Caroline-al.

Bonnie megzavarta gondolatmenetét azzal, hogy magára vonta mindenki figyelmét.

- Srácok, kész vagyok.

Elena megkönnyebülten vette észre, hogy Bonnie hozzáállása megváltozott; eltökéltnek tűnt és a legkisebb kétség nélkül meg volt róla győződve, hogy a helyes dolgot teszi. Elkezdte magyarázni, miket készített elő.

- Amint látjátok, egy ötszöget készítettem a földre; sót használtam hozzá, mert... - Bonnie meglengette a kezét. - ... boszis dolog. - elmosolyodott Damon irányába, majd folytatta.
- Elenának és Damonnek szüksége lesz mindenki támogatására az átjutáshoz és azért is, hogy ott maradjanak ebben a köztes világban. Mindegyikőtöknek be kell állnia egyenként egy háromszögbe, Elena és Damon pedig középen lesznek. Az ötödik háromszögben lesz Anna és Vicky; ők bármikor tudnak a két világ között járkálni. Én is középen leszek Damonnel és Elenával, de itt maradok ebben a világban mindaddig, amíg nem érintem meg őket. Mindenki maradjon távol a sótól, azokat sem lehet megérinteni. Damon - szólította meg a vámpírt. - innod kéne egy kis vért. Nem lesztek éhesek, szomjasak vagy fáradtak odaát, de nem árhat egy kis erő az átjutás előtt.

Damon bólintott és elsietett a pincébe vérért, majd pár pillanat múlva vissza is tért; nem akart lemaradni egy szóról sem.

Bonnie kicsit lejjebb vette a hangját, és Elena érezte, hogy a feszültség elpárolog.

- Nem tudom, mire számítsatok ott; sajnos a lányok nem tudtak sokat mondani. Csak azt tudom biztosra, hogy abszolút elkerülhetetlen, hogy együtt maradjatok, a bőrötöknek érinkeznie kell. Semmi szétválás, még a legrövidebb pillanatra sem. Megtudjátok ezt oldani magatoktól, vagy szeretnétek, hogy összekössük a kezeteket?
Elena kereste Damon tekintetét. Damon egy pillanatra ránézett, mellé állt és megragadta a kezét. Szorosan a sajátjában tartva megszólalt. - Nem szükséges, együtt maradunk.

Elenának hirtelen furcsa érzése támadt, mintha Damon ereje végigáramlana az erein, több önbizalmat adva neki, mint ezelőtt volt.

- Pontosan hogyan kerülünk át? - követelte Damon.
Bonnie elmagyarázta. - Egy varázsigét mondok el. Lesz egy bizonyos pont, ahonnan neked kell vezetned, de majd tudni fogod. - Damon bólintott.
- Egyéb kérdés? - kérdezte Bonnie. Tyler megemelte a kezét.
- Mennyi ideig fog tartani? Úgy értem... az egész látogatás?
Bonnie megdöntötte a fejét, megfontolva a választ. - Hogy őszinte legyek, nem tudom. Annyiban vagyok biztos, hogy az időt máshogy számolják odaát, mint itt. De őszintén fogalmam sincs, hogy ez itt mit jelent számunkra. Azt hiszem, majd meglátjuk. - mindenki felé bocsánatkérően nézett, majd vett egy mély levegőt és megkérdezte. - Mindenki kész?

Mindenki bólintott.

ĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐ

A boszorkány elvezette Carolinet, Tylert, Ricet és Jeremyt a háromszögükhöz; Elena és Damon, a kezük szinte összenőve, beléptek az ötszög közepébe.

- Damon? - szólalt meg hirtelen Jeremy. A vámpír felé fordult. Jeremy nyelt egyet. - Tudom, hogy úgy is megteszed, de én... csak vigyázz rá, oké?
Damon szemei ellágyultak egy pillanatra, amint Jeremy kérlelő szemeit nézte. - Úgy lesz. - pár másodperc után, Jeremy bólintott.
- Jer... - kezdte Elena, de Jeremy közbevágott.
- Nem, Elena. Nincs elköszönés. Hamarosan visszajössz. - most Elenán volt a sor, hogy bólintson.

Bonnie felemelte a kezeit.

- Rendben, akkor küldjük el őket.

Bonnie pár pillanatra becsukta a szemeit, hogy teljesn koncentrálni tudjon; a gyertyák, amiket egy körben helyezett el az ötszög körül, felgyulladtak. Majd elkezdte a kántálást.

Elena érezte, ahogy egyre jobban szorong és tudatlanul közelebb állt Damonhöz. Először semmi nem történt. Aztán a fények a szobában elsötétültek, mintha a levegő vastagabb lett volna és fény nem tudott volna átjutni. Furcsa érzés volt és az sem segített, hogy a feje kissé elkezdett forogni. Felnézett Damonre, aki elkapta a tekintetét, jelezve, hogy ő is így érez. Védelmező módon a szabad kezét Elena válla köré tette és közelebb húzta, hogy szilárdan álljanak. Mégis a szédülés egyre rosszabb lett és önkéntelenül becsukták a szemeiket és egymásnak dőltek. Mikor Elena egy utolsó rövid pillantást vetett a szobára, észrevette, hogy alig látott valamit Damonön kívül.

Lassan a forgás az egész testükre kihatott és a talaj a lábuk alatt eltűnt, mint a kámfor. Elena hezitált, majd lassan kinyitotta a szemeit. Arra fókuszált, mi van körülötte, még nem mert szembenézni a világgal. Damon mellkasára nézett, majd felemelte a szemeit, hogy az arcára pillantson. Megkönnyebülés futott végig az erein mikor látta, hogy leglább Damon nem változott. Látva a kifejezést az arcán, az érzés kölcsönös volt.

- Hello. - mondta Elena halkan.
Damon rámosolygott. - Hello. Jól vagy?
Elena megfontolta egy pillanatra a választ, majd bólintott. - Te? - Damon is csak bólintott.

Ott álltak egymáshoz közel, összekulcsolt kezekkel, Damon szabad karja pedig Elena körül volt. Így voltak egy ideig, felkészítették magukat, hogy mire számítsanak ha kilépnek a buborékukból. Majd lassan, elkezdtek körülnézni. Az első dolog, amit Elena észrevett, az a fény volt. Vagy pontosabban a nem létező fény. Nem volt igazán sötét, látott mindent; arra emlékeztette, mikor az ajtókat csak a kijárat tábla fénye világítja meg. De nem volt a fénynek forrása. És valahogy az a furcsa érzése támadt, hogy ez nem is a fényről szólt, hanem a sötétség hiányáról. És hirtelen, mint egy visszapillantásként, emlékezett a rémálomra a múlt éjszakáról. Elena megborzongott.

Habozva, kicsit eltávolodtak egymástól, óvatosan megfordultak, hogy megnézzék a környezetüket, de közel maradtak egymáshoz, a kezeik még mindig összeforrva.

Köves földön álltak, ami tele volt kis vízmosta repedésekkel. A levegő teljesen száraznak érződött, és habár nem volt különösképp meleg, olyan volt, mintha a belélegzett levegő égetné a tüdejüket. Bár egy idő után hozzászoktak és könnyebb volt levegőt venni.

Minden irányba nézve, a kép, amit láttak ugyanaz volt; a talaj addig nyúlt, míg a szemmel csak látni lehetett, emelkedő vagy lejtő nélkül. Nem is volt horizont; a talaj csak... elhalványult. Ami nem volt megdöbbentő, mert nem is volt igazi égbolt felettük; csak a... semmi volt.

Bizonytalanul abban, hogy mit tegyenek, Elena kérdően pillantott Damonre.

- Most mennünk kellene? - kérdezte. Damon még egyszer körülnézett, megdöntötte a fejét egy vagy két másodpercre, majd így szólt:
- Azt hiszem.
- Merre? - tűnődött Elena.
- Ebbe az irányba. - Damon előre ment és magával húzta Elenát.
Elena felemelte az egyik szemöldükét. - Honnan tudod?
Damon megrázta a vállát. - Nem tudom. Én csak... Erre kell. Gyerünk.

Egy ideig gyalogoltak a köves területen. Bármilyen nyilvánvaló ok nélkül, Damon kissé balra korrigálta az irányt amerre mentek. A terület egyáltalán nem változott, amíg hirtelen nem álltak egy természetes kőfal előtt, ami egy pillanattal ezelőtt nem volt ott. Elena majdnem neki ment, de Damon visszatartotta őt.

- Huh. - Damon vágott egy arcot.
- Ez furcsa. - motyogta Elena.
- Az. De legalább már tudjuk, hogy valószínűleg jó fele haladunk.
- De... hova megyünk most?
- A fal túl sima ahhoz, hogy felmásszunk, és tényleg nem akarom összetörni a csinos kis fejed, ha faltörő kosként használom. - Damon elvigyorodott, és Elena erre megforgatta a szemeit. - Így a legbölcsebb döntés az lenne, ha végigsétálnánk a fal mentén, amíg nem találunk... valamit. - Damon balra fordult és magával húzta Elenát.

Pár perc múlva, a fal kettényílt, ami olyan volt, mint egy barlang bejárata, és kíváncsian beléptek. Csakhogy nem barlang volt. Semmi nem volt ott. Damon kíváló reflexeinek köszönhetően, mindkettőjüket megállította, mielőtt mindketten a nagy semmibe zuhantak volna. Elena szíve kihagyott egy ütemet.

- Úristen! - suttogta rémülten és próbálta visszahúzni Damont. Mikor nem mozdult, Elena sürgette őt. - Gyere vissza, Damon. Tényleg nem akarom, hogy leessünk oda, és amúgy is tovább kell mennünk.
Damon vett egy mély levegőt, becsukta a szemeit egy pillanatra és sóhajtott. - Igen, tovább kell mennünk. Erre.
- Micsoda? - Elena teljesen döbbentnek tűnt. - Nem mehetünk erre. Erre nincs út.
- Nem, erre nincs út, amit látnánk. De erre kell menni. - mondta Damon elszántan.
- De... - állt meg Elena.
- Érzem. - magyarázta Damon.
- Te képes vagy... - a képesség, hogy egész mondatokban beszéljen, elhagyta Elenát.
- Igen. Gyerünk. Maradj pontosan mögöttem, és tedd a lábad pontosan az enyém mögé. - Damon látta, hogy Elena hezitál, és nagyon jól megértette. Ez talán a legfurcsább dolog, amit valaha tett. És Damon már tett sok furcsa dolgot.

Damon megfordult és elkapta Elena tekintetét. Majd megfogta a szabad kezével az arcát. - Elena, bízol bennem?

Damon keze az arcán egy bizsergető érzést okozott, és Elena azon tűnődött, hogyan érezhet ilyesmit ebben a szituációban. Ellökte ezeket a gondolatokat és élesen vett egy levegőt.

- Tudod, hogy igen. Menj előre. - Damon kissé tovább fogta az arcát és rámosolygott, még mindig nem szokott hozzá Elena bizalmába.
- Ne félj, mikor becsukom a szemem. Így jobban érzékelem. - állította Damon.

Majd megfordult, becsukta a szemeit és a jobb lábát a semmire helyezte.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése